Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyhajú lány.
Hófehér paripáján lovagolt, bejárta az erdőt mezőt,
segített a bajba jutott állatkákon.
Friss forrás volt az fürdő helye, harmat csepp az ivó vize.
Lágy szellő fésülgette hullámzó haját, és a nap színezte aranyló sárgára.
Mindenki szerette, nem volt ellensége.
Mígnem egy szép napon egy ember tévedt a környékre.
Mikor meglátta az aranyhajú lányt el akart fogni, és elvinni hogy szolgálja őt.
Hófehér lovára pattant, aki száguldott vele.
De az a gonosz ember vágtatott a nyomában.
Esteledett már, amikor az aranyhajú lány elalélt már a fáradtságtól.
Hűséges paripája egy erdő felé vette az irányt.
A távolban meglátott egy növényt.
Már sokszor megjárták ezt az utat, de még sosem látta ezt a növényt.
Lassan homály borította az erdőt.
A paripa egyenesen a növény felé vágtatott,
és a hatalmas levelei közt bújtatta el alélt gazdáját.
És leszállt az éj homálya, és a csenddel szövetséget kötött.
Egybefonódott a fehér paripa, az aranyhajú lány az éj sötétjével,
a csillagok fényével, és a hold sugarával.
A hatalmas levelek meg összezárultak.
Az üldöző elment mellettük, de nem vett észre semmit.
Másnap mire felébredtek, szerte foszlott az éj homálya,
a csendet felváltotta az erdő zaja.
És a hatalmas levél eltűnt.
Csak egy hangot hallottak a távolból.
"Sose felejtsd el a barátaidat. És ha bajban vagy bátran fordulj hozzánk"!
Majd a hang is eltűnt.
De a szívükben megmaradtak a jó barátok.
Becsüld meg a barátaidat amíg veled vannak,
hogy amikor nem lesznek veled, akkor is jó szívvel gondoljanak rád.
És akkor sosem leszel egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése