Ezt még két éve festettem. Kb. 4x2-es kockába. Ha valaki emlékszik rá, régen volt olyan, hogy kocka dia. Mivel a diakép tönkre ment, kiszedtem belőle a filmet. Maradt a keret és az üveglapocska. Egy nagy dobozzal van még belőle, ezt a párat festettem meg.
Már több, mint két éve nem vettem a kezembe, se ecsetet, se ceruzát?
Miért? Mert úgy éreztem, hogy nem sikerül semmi.Nem voltam megelégedve a munkáimmal,
többet szerettem volna kifejezni, ami nem ment. Eluralkodott bennem az az érzés,
hogy én nem is tudok festeni, mit akarok akkor?
Festéket is váltottam, és az sem úgy viselkedett, ahogy én elvártam volna. Semmi nem sikerült.
Két éve elkezdtem nézegetni a rajzolási technikákat, hogy ha talán megtanulok rajzolni,
akkor festeni is tudok majd. Kudarc, és csalódás.
Hát ez nekem nem megy. Abba hagytam mindent.
De nem bírtam tovább. Eszembe jutottak az üvegfestő ismerőseim, akik olyan gyönyörű dolgokat
alkottak, és mindig azt mondták: "úgy tanulsz meg festeni, ha festesz, festesz és festesz.
Hát nézegettem az ecsetet, nézegettem, amíg újra kezembe nem vettem, a ceruzával együtt.
És rájöttem egy érdekes dologra. Hogy miért van az, hogy csak fessél, és fessél és menni fog.
Mert nem más, mint egy adomány, egy nagyon szép ajándék amit kaptunk Teremtő Istenünktől, és nekünk
csak élni kell vele. Nagyon jó festeni is és rajzolni is.
Épp tegnap mesélte egy ismerősöm, hogy érdekes, hogy amit az ember sokáig nézeget, de nem is gyakorolja,
egy idő után ha nekiáll meg tudja csinálni.
Persze, miért ne mindjárt a legnehezebbel kezdtem volna, egy ló portréval. Hát így sikerült.
Közben egy érdekes festési technikával is elkezdtem szemezgetni. Ezt a technikát régebben már festettem üvegre, most papíron akril festékkel tanulgatom. Hát így néz ki. Vannak még hibái, de még tanulási fázisban vagyok.
Hibiszkusz
Pompomvirág /én neveztem el pompomvirágnak, a nevét nem tudom/
És újra tulipán /Bár a tulipános korszakom még nem zárult le,csak most fog kezdődni/
És akkor jöjjenek a rajzok. Miért ne a legnehezebbel kezdeném, ugyebár a ló portrék. Először megrajzoltam, utána festettem meg.
Fehér paripa
Egy ismerősöm érdekes gondolatot osztott meg velünk az iwiwen. Mivel nagyon tettszett, tovább adom.
Talán kapcsolódik is egy kicsit a "könnyek a szemekben" íráshoz, és a segítség nyújtáshoz. Hogy hogyan?
Sokszor csak akkor gondolkodunk, amikor minket ér a baj. Ahogy ma az egyik embert a másik után éri katasztrófa, nem tudhatom, hogy holnap nem-e rám kerül a sor. Ma én segítek, és holnap lehet, hogy nekem lesz szükségem rá, hogy segítsenek. És erre a gyerekeinket is nevelhetjük, hogy tudjanak segíteni másoknak.
Legszebb dolog ha adni tudunk.Már réges-régen megírták, hogy jobb adni, mint kapni. Ez nem mindig a pénzben nyilvánul meg, de vannak esetek, amikor elkerülhetetlen az is. Aki adni tud /akár jó szót/ az gazdag ember, még ha nincs is pénze.
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7-éves fiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek el.
Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt, apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál még mindebből?
-Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy.
Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak.
A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak.
A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát.
És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.
Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk..."
"A Network közösségi oldal üvegfestő csapata a VÖRÖSISZAP KÁROSULTAK megsegítésére képeket ajánlana fel megvételre. A befolyt összeget valamelyik alapítványon keresztül juttatnánk célba. Szükségünk lenne egy kiállítóteremre, ahol a célközönség megtekinthetné és megvásárolhatná az alkotásokat, valamint egy "jól működő" alapítványra, amin keresztül a pénzmozgást intézhetnénk, hogy a befolyt összeg valóban oda kerülhessen, ahová szánjuk! A kiállítóteremnek forgalmas helyen kell lennie, lehetőleg Budapesten. Mivel csapatunk tagjai az ország különböző pontjain élnek, örülnénk, ha segítségünkre lenne valami csomagküldő szolgálat is, aki a képeket vidékről a kiállítás helyszínére szállítja. Természetesen mindezt ingyen, segítő szándékkal teszi, így részese lehet a segítségnyújtásnak.
Kedves Ismerőseim! Ha ezekben a kérdésekben bárki segítséget tud nyújtani, azt megköszönném a klub nevében is! "
Az üvegfestők felajánlásaihoz egy kis ízelítőt adnék a következő klip segítségével, melyet sajnos itt nem tudok közvetlenül belinkelni, de ahhoz a bejegyzéshez adok linket, amiben ezt a promós anyagot meg lehet találni:
Ez csak ízelítő, mert már nem mindenkinek vannak meg ugyanezek a képek. Bízunk benne, hogy sikerülni fog.És előre is köszönjük a segíteni szándékozó emberek erőfeszítéseit.
Én ezt a három képet ajánlottam fel. Az egyiket még csak most töltöm fel, annyira új. Erről lenne szó.
- Anya, éhes vagyok- mondja este a kisfiú.
-Tudom kicsim, de most feküdj le és aludjál, nem tudok mit adni.
És ez így meg napokon keresztül, elhangzik a kérés, és elhangzik a válasz, hogy nincs mit. A gyermek egyre erőtlenebbül, és egyre ritkábban kéri anyját, hogy adjon neki enni. Aztán, már nem is kér. Az anya szívébe minden "nincs mit kicsim" elhangzása után éles fájdalom nyilal a szívébe. Míg egy reggel zokogva borul élettelen gyermekére.
Naponta hányszor játszódik ez le? Valóban nincs mit?
Milyen szívmelengető a következő ígéret a Teremtő Istentől:
"És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem leszt többé. A korábbi dolgok elmúltak. És az, aki a trónon ül ezt mondta: "Íme! Mindent újjá teszek". /Jelenések 21:4/
Érdekes levelet kaptam Szilvitől, hogy a Keratív Blogger Díjat nekem szeretné
felajánlani. Igen meglepődtem, és meghatódtam. Majd rettenetesen kíváncsi lettem.
Tudom, azt mondják, aki kíváncsi az hamar megöregszik. De azt is mondják,
hogy aki viszont nem kíváncsi az bután hal meg.
Szóval irány a blog, hogy mit is takar ez a vándor díj. Szilvinél rá is találtam.
Nagyon aranyos kis díj, mindjárt megtetszett, főleg a baráti kézfogás, és az a gesztus, amit magában hord. Elismerésre és sosem számítottam és még mindig alig tértem észhez.
Majd újra és újra átolvasva, eljutottam a teendőkig.
1./ Megköszönni a díjat. Ezt már ahol csak tudtam örömömben megtettem.
2./ A logót kitenni a blogomra. Hát ehhez kell kérnem segítséget, de
az is meglesz.
3./ Be kell linkelnem akitől kaptam. Azt hiszem fog menni.
4./ Tovább adni hét személynek. Nem csak üvegfestő lehet, /ezt azért írom, mert az ismerőseimnek akik üveget festenek weboldalt vezetnek nem blogot/ és az a fontos, hogy legyen blogbejegyzése.
Tehát akkor:
I. Kittikém! Művészeti alkotások.
Őt régóta ismerem, kedves, aranyos teremtés, nagyon jó barátom.
Grafikusnak tanul, és a vele való beszélgetések is hozzájárultak egy kicsit, vagyis meghozták a kedvem az üvegfestéshez. Tőle tanultam, hogy a barátok olyanok, mint a csillagok, ha nem is látjuk őket, mindig velünk vannak.
VII. Az én szappanos világom. Hogy ne add fel, és legyen erőd folytatni a blogolást, hiszen már barátokat szereztél, aki várnak rád.
Szóval, nekik szeretném továbbítani a díjat, amit most e módon átadok.
TŐLEM-NEKED
Nem tudom hogy fogják fogadni. Én szeretettel küldöm tovább.
Szerettem volna még másoknak is, de akinél láttam, hogy már megkapta, úgy gondoltam, hogy más is részesülhessen belőle.
Szóval egyszer idáig. Nem is olyan egyszerű, valóban. De ígérem folytatni fogom.
5./ Be kell őket linkelnem. Ez megtörtént.
6./ Megjegyzést kell hagyni náluk. Hát ez egy kicsit macerás lesz, mert nem tudom miért, nem engedi a rendszer hogy megjegyzést fűzzek bárhova. Még a sajátomnál sem. Utánajárok, és ez is meg lesz.
7./ Hét dolog magamról? Gondolkodnom kell.
1./ Szeretem a Teremtő Istent, aki felettünk van, hiszek a szavában. Sokat beszélgetek vele. Szeretem a testvéreimet, akit kaptam tőle.
2./ Nem szeretem az igazságtalanságot, meg ha ki akarnak használni. Egyébként szeretek adni, amíg önszántamból adok, és nem elvárás miatt.
3./ Nem tudok belenyugodni, ha valami nem sikerül. Addig kutakodom, amíg sikerülnie kell. Arra tanítottak valamikor, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
4./ Pár évvel ezelőtt úgy ültem le a számítógép elé, hogy azt sem tudtam, hogy kell bekapcsolni.Magamtól tanultam meg. És most az interneten Kreatív Blogger Díjat kaptam. /Na jó ezt tudjátok./
5./ Családcentrikus vagyok. Szeretem a gyerekeimet, és az unokáimat. Szinte elmondhatatlan az az érzés, amikor az első unokám, /aki a három fiam után lány lett/ magamhoz öleltem.
6./ Szeretek az embereknek segíteni, ha másképp nem tudok, legalább vigaszt nyújtani, és megtanítani, hogy hogyan tehetik túl magukat a manapság elviselhetetlen helyzeteken. Jó hírt viszek, egy rossz világban.
7./ És hát az üvegfestés, a fotózás, szappanfőzés. Mind-mind olyan elfoglaltság, ami segít egy kicsit kikapcsolni.
Ez a része, nem is volt olyan nehéz, mint ahogy elsőre gondoltam.
De még egy feladatom vissza van. Megköszönni szerető Alkotómnak, hiszen mindent tőle kapunk. Ő a legnagyobb művész, én csak élek a lehetőséggel, amit tőle kaptam. Ebben a pár videóban, ami a kedvenceim közé tartozik, köszönöm meg neki.
